Bodrog-ártér 2019 – TORtúra

Avagy amikor az emlékek már egy kicsit megszépültek…

Április 25-28 között megtartottuk az idei év szezonnyitó túráját a Bodrog-ártéren.

Imádkoztunk jó időért és magas vízállásért.

Az idő még csak-csak kegyes volt, de a víz, na, az igazi survivor-élményt nyújtott.

Természetesen a – téli sok hó ellenére – nem bővelkedett vízben az ártér, így a csatornán tudtunk csak evezni. Ami alapjáraton nagyon szép és jó, csakhogy sem a Bodrog, sem a Tisza nem áradt, ellenben szép napos idő lévén teljesen benőtte a kolokán. Hogy mi az? Egy cuki kis vízinövény, kicsi tüskés levelekkel. Mi ananásznak csúfoljuk, mert nagyon hasonlít az ananász zöldjére.

Nézd csak:Forrás: Wikipédia

Ugye milyen szép?

És így is tetszik?

Forrás: Wikipédia

Hogyhogy nem látod a vizet? Pedig ott van! Hol, hol? Hát az ananász alatt! 

Nem várt ránk ebből sok, csupán 6-7 kilométer. Ekkor nyúltam először alkoholért…. (Ez volt az első nap).

Aztán másnap újraindult a harc az ananásszal. Délután 3-kor már több sebből véreztem, ugyanis egy részen ki kellett szállni, hogy utat tapossak magunknak. És ekkor még nem sejtettük, mi vár ránk. …

Úgy félúton van egy cuki kis nádas.

Eddig, évek hosszú sora alatt még az volt, na de nem az idén!
Erik, a túravezetőm – fiatal, erős legény és kb. 15 éve járja ezt a részt – első hajóként bevette magát a nádasba, majd fél óra múlva felhívott, hogy biztos, hogy jó helyen járunk???? Merthogy ennek sosem lesz vége! Ekkor már – az eddig megtett távot régebben letudtuk délre – délután 3 órát írtunk. Hát, másfelé lehetetlenség menni, törjétek csak nekünk ott elöl az utat – mondtam bizakodóan.
8 hajóval mindössze másfél óra alatt el is értük a nádas másik végét. (A technika az volt, hogy két oldalt fogtuk a nádat, és úgy húztuk magunkat előre. Képzelhetitek apukát egyedül két kisgyerekkel!)
Sóhaj, már csak a vissi zsilip van hátra! Az mindig melós, nem baj, pikk-pakk átrámolunk csomagot, hajót, és végre száguldhatunk Olaszliszkára a kempingbe. (meleg víz, paprikás krumpli, pálinka, sör, gyerkőcöknek csoki, mindenki boldog)

A zsilip után öröm, boldogság, tiszta, széles vízfelület következett.

Végre haladunk az élő Bodrog felé, a Holt-Bodrog kijárati részéhez érkezünk, és azt látjuk, hogy nincs hajózható út. Egy hatalmas összedobált fakupac állja utunkat, kb. 20 méter hosszan.

Forrás: Haraszti Béla

Sebaj, majd mi megoldjuk! Csomagot, hajót, embereket kitettük a partra, a térdig érő csalánban, fakitermelés törmelékein keresztülcibáltuk a kenukat, és az akadály másik végén vízre tettük. Hát, beszállni viccesebb volt, szappanként csúszó iszapon, 1 méter magas, meredek partról… Mondjuk, ekkor már nem röhögtünk.

Első kenuba bepattanok, jobb kanyar, majd ugyanez még egyszer! Csakhogy ott már kiszállni sem leányálom.

Forrás: Haraszti Béla (Ő megtalálta 2 nap múlva az általunk épített „lépcsőt”, érintetlenül. – és úgy is hagyták)

Átfutott az agyamon, hogy az 5 hónapos kissrácot még simán tesszük-vesszük, de van velünk 2 éves és 75 éves is. Amiért másodjára is alkoholért nyúltam, az az volt, hogy az újabb partra vergődés után visszanéztem, és ott voltak a többiek 30 méterre, és már az összes hajót és csomagot vízre tették!!! Egyszerűbb lett volna a parton cipelni ahelyett, hogy kétszer pakolunk.

Este 8 óra. Az utolsó hajó is kiért az élő Bodrogra. És ekkor az égiek azt mondták: „Jól leizzadtatok gyermekein, zuhanyozzatok!” Hát, az utolsó 5 kilométerre ez már igazán nem hiányzott (volt vagy 12 fok). Fél 10-re fel is pakoltunk mindent a kempingbe. Gyorsan rendeltem jó sok forró teát, zuhanyoztunk, a paprikás krumpli elmaradt, helyette kenyér-kolbász. A pálinka viszont előkerült!

 

Vacsora közben megkérdeztem a csapatot: „Ha valami isteni csuda folytán holnap nem a beígért eső folytatódik, hanem verőfényes napsütés, és 25 fok lesz, mit csinálunk?”

Egyhangú volt a válasz: megyünk reggel az autókért Tokajba, és húzunk haza!  

 

Szösszenetek útközben:

– ha találkoztunk más evezősökkel, Vera nénink megkérdezte: Ti is katasztrófaturisták vagytok?

– megismertük a villámgyors töltött paprika készítését

– az öthónaposunk végigdurmolta a szakadó esőt

– pici babánk anyukájától kapott üzenet 2 nap múlva: Tudod, mit? Akkor is qva jó volt!!!

– este megkérdezték tőlem: úristen, hogy néz ki a lábad? Mitől ilyen? (bokától combig összevagdosva) Mire megszólalt a lányom: Mitől-mitől, mert utat sétált nekünk az ananászban!

– Vera nénik még egyszer: Drága Anitám, imádlak, imádom az árteret, de legközelebb akkor szólj, ha bemondta a TV, hogy Tokaj és Sátoraljaújhely között lezárták a főutat árvíz miatt!

(Ha valaki megkérdezné, miért nem saját fotókat használok, arra csak annyit tudok mondani: a legrázósabb részeken valahogy senkinek nem jutott eszébe fotózni! )

Fejlemények azóta:

Az ártér Tokaj-Zalkod közötti szakaszát teljesen megtisztították a kolokántól.
Zalkod-Viss között folyamatban
A kijáratról a 24-es kilométer felé nincs hírem…..

És amúgy is, miről sztoriznánk 20 év múlva?
Gyertek pünkösdkor a Túrra! Az garantált pihenés lesz!

 

Wermeser Anita

 

 

 

Categories:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.